Emlék. Egyszerűen csak eszembejutott. Derült égből villámcsapás.

Trapéz és korlát

Sötéten hátat forditasz,

kisikló homlokodra

a csillagöves éjszakát

kezem hiába fonja.

Nyakad köré ezüst pihék

szelíd pilléi gyűlnek,

bizalmasan belém tapadsz,

nevetsz, - vadúl megütlek!

Sugárzó párkányon futunk,

elgáncsolom a lábad,

fölugrasz és szemembe kapsz,

sebezhetetlen állat!

Elszűkül arcod, hátra buksz,

vadul zuhanni kezdesz,

az éjszaka trapézain

röpűlsz tovább, emelkedsz

a rebbenő való fölé!

Kegyetlen, néma torna,

mégcsak nem is kiálthatok,

követlek szívdobogva,

merészen ellököm magam,

megkaplak és ledoblak,

elterülünk hálóiban

a rengő csillagoknak!

Most kényszerítlek, válaszolj,

mióta tart e hajsza?

Megalvadt szememben az éj.

Ki kezdte és akarta?

Mi lesz velem, s mi lesz veled?

Vigasztalan szeretlek!

Ülünk az ég korlátain,

mint elitélt fegyencek.