William Ernest Henley - Legyőzhetetlen / Invictus

Az éj börtöne nem enged,
Fogva tart, de a sötétből
Hálát adok az Istennek,
Hogy a lelkem meg nem tört.

Az élet mért rám szenvedést,
De én nem sírok, nem csüggedek,
Ha véres is e halánték,
Nem hajtom le fejemet.

A haragon és könnyön túl,
Árnyak prédája a lélek;
Mégis, ha veszély tüze gyúl,
Láthatjátok, nem félek.

Utamon, mi utolér,
A csapásokat hárítom.
Én felelek lelkemért,
A sorsom én irányítom!

***

Out of the night that covers me,
Black as the pit from pole to pole,
I thank whatever gods may be
For my unconquerable soul.

In the fell clutch of circumstance
I have not winced nor cried aloud.
Under the bludgeonings of chance
My head is bloody, but unbowed.

Beyond this place of wrath and tears
Looms but the Horror of the shade,
And yet the menace of the years
Finds and shall find me unafraid.

It matters not how strait the gate,
How charged with punishments the scroll,
I am the master of my fate:
I am the captain of my soul.