"próbálkozz csak tovább, tartsd meg a hitedet, arccal a nap felé lépkedj, állj ki az esőbe, hagyd, hogy az esőcseppek az arcodon úgy nyugtassanak meg, mint ahogy azok a könnyek tennék, amiket nem hagysz előjönni, mint a bőr, amit nem vedlesz le, mint a repedés és hámlás és hólyagosodás miután túl hosszan voltál kint a napon. továbbra is emlékezz, kapaszkodj és tarts ki, vigasztald magad, karold át a tested éjszaka, tarts ki, ne hagyd magad elszállni. 

ne hagyd, hogy mindaz, amibe kapaszkodsz, elillanjon. 

a titkos vágyak és remények és azok a dolgok, amikre utalsz, de sosem mondod ki őket, mert nem a kimondás számít, hanem a megértés, amit akkor érzel, amikor egy fej a tiédhez közel pihen és nem vagy egyedül. 

továbbra is akarj, még a lejárati dátum után is, miután már minden vágyadnak és álmodnak a kezedben kéne lennie.

 magyarázd el magadnak, hogy ezeknek a dolgoknak nincs menetrendjük, hogy majd akkor jönnek, amikor jönniük kell..."

* * * 

"...telis-tele tavaszi virág-gumókkal és olyan puha színekkel, hogy legszívesebben lefeküdnél és lebegnél köztük és nem tennél semmi többet, nem érnél el semmi mást, csak azt, hogy valaminek a részévé váltál, valaminek, ami nálad sokkal nagyobb és ennyi, semmi több, ennyi elég, de mindez benned van és nem rajtad kívül áll és jobb lenne ha ezt észben tartanád. a szíved ördögszekér, amit a száraz por-szellő visz magával a nyárban és az ördögszekér közepén van a vágyakozás egy olyan helyre, ahol leállhatna az örökös forgás és röpködés, de ez a vágy nem fogja megváltoztatni azt, aki te vagy. 

fordítsd el a szemeidet a kemény szívűektől és figyeld a tengert.

 készíts magadnak függőágyat ott a fűben, tarts a kezedben egy kagylót és emeld a füledhez, hallgasd a hullámok morajlását újra és újra és ne várj válaszokra, várj inkább valami másra, valami sokkal puhábbra. 

fordítsd el a szemeidet a kemény szívűektől. 

menj haza. szakítsd el magad a kemény szívűektől. nem tudsz ott élni.

menj haza."