Hogy mért csak így: 

Ne kérdezzétek; 
Én így álmodom, 
Én így érzek. 
Ilyen messziről, 
Ilyen halkan, 
Ily komoran, 
Ily ködbehaltan, 
Ily ragyogón, 
Ily fényes vérttel; 
Őrzött az élet, 
S mégsem ért el. 

Menedékem: 
A nagy hegyek, 
Az élet fölött 
Elmegyek; 
S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen: 

Én, örök vándor, s örök idegen.

/Reményik Sándor: Csak így.../