Memory of The Titanic

98 évvel ezelőtt indult  el egyben első és utolsó útjára a White Star Line Társaság Titanic nevezetű luxus óceánjárója. A vízrebocsájtás pontos dátuma 1912. április 10-e volt. Az útiterv: az angliai Southaptonból a franciaországi Cherbourgba, majd írországi Queenstown-ba végül pedig az Egyesült Államokba, New York Citybe érkezett volna.

Az úszópalota 2207 utassal indult el New York felé. (A pontos létszámot nem lehet tudni, ezek csak a hivatalos adatok.)
A Titanic -a katasztrófa előestéjén- több jégjelentést is kapott, hasonló útvonalon haladó hajóktól. A távírászok túlterheltsége miatt azonban ezek egy része nem jutott fel a hídra az ütközés előtt. Mindazonáltal Smith kapitány és a tisztek is tudtak a veszélyzónáról, máig nem tisztázott, hogy miért nem csökkentették a szokásoknak megfelelően a sebességet.(A Titanic a közkeletű vélekedéssel szemben nem versenyzett a kék szalagért, mert nem rekordtörő hajónak építették - maximális sebessége is 3 csomóval elmaradt a már felállított rekord átlagsebességtől.)

Szintén ismert volt, hogy a holdtalan éjszakán, hullámmentes tengeren nehéz lesz megfelelő távolságból észrevenni a jéghegyeket. Április 14-én 23:40-kor az őrszem úszójéghegyet vett észre, és meghúzta a vészharangot. A szolgálatos tiszt utasítást adott a hajó balra fordítására, és a bal oldali hajócsavar hátramenetbe kapcsolásra. Mai hajózási szakértők szerint a két parancs külön-külön helyes volt, együtt azonban katasztrofális következménnyel jártak. A hatalmas Titanicnak hosszú időbe telt, míg megkezdte a lassú fordulást, így a jéghegy végigsúrolta a hajó jobb oldalát. A külső acéllemezeken végzetes károk keletkeztek: a jéghegy öt kamrát felszakított. A tisztek előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a hajó el fog süllyedni. A fedélzeten lévők enyhe rázkódást éreztek.

A rádiószobából a kapitány utasítására S.O.S. jeleket küldtek, valamint megkezdték a nők és a gyerekek mentőcsónakokba helyezését, és elkezdték kiosztani a mentőmellényeket. A parancs értelmében először csak a nők és a gyermekek szállhattak be a csónakokba, később már a férfiak is, ha maradt még hely. A mentőcsónakokban nagyjából az utasok felének jutott volna hely (1178 férőhely), ez akkoriban kivételesen jó aránynak számított.

Ennek ellenére a csónakok nagy részét félig üresen engedték le. 0 óra 45 perckor leeresztették az első csónakot, a 7-es számút, 28 emberrel. Sokan maradni akartak még mindig a fedélzeten. 
Ugyanebben az időpontban vészjelző rakétákat is fellőttek, amit a közeli Californian gőzösnek észlelnie kellett volna. De mint később kiderült, a rádiósa aludt, az őrszemek pedig nem értették, hogy mi történik. A csónakokat sorra engedték le, miközben az utolsó óráit élő gigászi hajóról fellőtték a rakétákat. 
A bal oldali csónakoknál csak nőket és gyerekeket engedtek beszállni, a másik oldalon már férfiak is mehettek. A hatalmas hajót képtelenség volt elhagyni eleinte az utasoknak, ezért erőszakos módszerekkel „lökték” be a csónakba a nőket és a gyerekeket. A hajó fedélzeteit ütemes tempóban öntötte el a víz, végül már egyre gyorsabb ütemben süllyedt el a hajó.
Az utolsó csónakot, a D jelzésűt 2:05-kor bocsátották le. Az utolsó fehér vészjelző rakéta 1:40-kor röppent fel.2:18-kor a Titanic teste már negyvenöt fokos szögben meredt az ég felé. A kritikus állapot miatt az elektromos áram kialudt az egész hajón.

 A Carpathia nevű gőzös fogta az S. O. S. jeleket, és teljes sebességgel a süllyedő Titanic felé indult, ám túl messze volt az azonnali segítségnyújtáshoz. A mentést Arthur Rostron kapitány vezényelte le, a hajó orvosa magyar volt: dr. Lengyel Árpád, aki a megmenekült utasoktól hálából emlékérmet kapott. (Az orvos sírja a budapesti Kerepesi Temetőben van.) Az első túlélő, aki a Carpathia fedélzetére lépett, Margaret Molly Brown, (az "elsüllyeszthetetlen Molly Brown") első osztályú utas, az utolsó pedig Charles Rightoller másodtiszt (a legmagasabb rangú túlélő) volt.

Április 15-én 2:20-kor a Titanic elsüllyedt.

 Harold Lowe ötödik tiszt, aki a 14-es csónakot irányította, még visszafordult 5 túlélőért, akiket kiemeltek a jéghideg vízből, kettő közülük a csónakban meghalt. A mentőcsónakokban lévő embereket kb. 75 perc múlva felvette a Carpathia. Az első csónakot negyed ötkor vették fel, az utolsót, reggel nyolc óra körül. Ekkor már pletykák terjengtek a hajóval történt dolgokról, azonban a White Star Line tagadta, hogy bármilyen katasztrófa érte volna a hajót.Néhány óra múltán a hajótársaság elnöke elismerte, hogy valóban elsüllyedt a Titanic, és rengeteg áldozatot követelt.

 A hajóvállalat végül 800 000 dollár (kb. 148 millió forint) kártérítést fizetett a túlélőknek.Összesen 705-en élték túl a katasztrófát, ez körülbelül a hajón utazóknak az egyharmada.A legtöbb halott sajnos a harmadosztályon utazók közül kerül ki, akiknek már nem jutott csónak, ugyanis az elsőosztályú úriemberek/hölgyeknek jutottak a helyek. Sok fiatal korú is életét vesztette, a "nők és gyerekek elsőként" felszólítás ellenére is. Jó példa erre Sidney Goodwin, egy harmadosztályú (vagy más néven fedélközi) csecsemő is, aki alig 1 évesen veszett a tengerbe, nyolc tagú családjával. Az áldozatok között szerepel még egy magyar kivándorló is, Mr. Jovan Dimic.

A Titanicnak magyar utasai is voltak. A tragédiát túlélte Reischl Mátyás, az egyik első osztályú étterem magyar pincére, a hajón utazó magyar kivándorlók azonban nem mindannyian maradtak életben. Megmenekült például a soproni Hoffer Lujza és a harmadosztályon utazó Kisik Antal és felesége, de a tengerbe fulladt Kisik Vince és a 18 éves Kisik Mária.

Thomas Andrews, a hajó mérnöke, az A 36-os számú luxuskabinban kapott szállást. A jégheggyel való híres ütközést követő percekben gyors megbeszélést folytatott a többi vezető hajótiszttel a parancsnoki hídon, majd kiszámította, hogy legfeljebb egy óra múlva elsüllyed a hajó. Ezt követően a fedélzeteket járta, bíztatva az embereket a hajó elhagyására. Halálának körülményeiről rengeteg történet kering, egy szobapincér utoljára a kabinjában látta. A legenda szerint több család életét mentette meg a hajón, és a saját döntéséből nem foglalta el előre kijelölt helyét egy mentőcsónakban. Hogy mindezt bűntudatból tette, vagy felelősségből? Azt már sosem fog kiderülni.

A Titanic 1912. április 14.-én (pontosan 98 évvel ezelőtt) elsüllyedt, egy jéghegynek ütközés következtében 23 óra 40 perckor. 1912. április 15.-én 2 óra 20 perckor merült el véglegesen. Tehát a süllyedése 2 és fél órán át tartott.
A Titanicnak volt 2 testvérhajója, - ami szintén a White Star Line Társaság tulajdonában állt - az Olympic és a Britannic (régebbi nevén Gigantic). A 3 testvérhajó sorsa nagyon hasonló volt, ugyanis a Titaniccal az élen mindhárom elsüllyedt. A Britannic az Első Világháborúban egy akna következtében, az Olympic pedig ütközött egy másik hajóval, a Nantucket-tel. Szomorú, de érdekes is. Semmi sem történik véletlenül? Egy biztos: a White Star Line ezekután nem lehetett túl népszerű...

A katasztrófa utolsó élő túlélője Millvina Dean két hónapos volt, amikor az elsüllyeszthetetlennek hitt luxusgőzös 1912 áprilisában első útján jéghegynek ütközött, és elsüllyedt.A Dean-család a harmadosztályon utazott a Southamptonból New Yorkba tartó hajón. A család Amerikában akart új életet kezdeni. Az apa nem élte túl a katasztrófát, Millvina anyjának viszont a kislánnyal és fivérével jutott hely az egyik mentőcsónakban. Millvina Dean élete nagy részét Southamptonban élte le. Millvina tavaly (2009-ben) 97 éves korában hunyt el.

2004.-ben dr. Robert Ballard visszatért a Titanichoz,melyet a National Geographic Channel dokumentumfilmként mutatott be.(A roncs helyét csak 1985-ben hozták nyilvánosságra a haditengerészet -és hajózás miatt, mert a nagy mértékű acél és vas zavaró hatással volt a radarokra és ezt ki akarták használni.) Továbbá Ballard könyvet írt az új látogatásról. Vizsgálatai alapján kiderült, hogy a látogatók és egy új vasevő baktérium hatására a roncs már 2035-ben összeomolhat. Ballard kezdeményezésére ezen évben az USA, Kanada, Nagy-Britannia és Franciaország szerződést írt alá a roncs védelmére. Ezek után minden merülést ellenőrizni fognak és minden felhozott tárgyat nyilvánosságra kell hozni. Ennek következményeként jött létre a világszerte ismert Titanic kiállítás, amelyben bárki megtekintheti és a kiállítás keretében "átélheti" a legendás hajó történetét. 

Én is ellátogattam a Titanic kiállításra néhány évvel ezelőtt. Nagyon élvezetes, mindenkinek csak ajánlani tudom. Büszkén elmondhatom magamról, hogy megsimogattam a Titanicot, legalábbis egy részét ( :P ), amit felhoztak a mélyből és kiállítottak.

Nemrég találtam egy írást amiben a Titanic titkát fejtegették. Döbbenten olvastam, hogy egy újságíró, W. T. Stead, írt egy történetet jópár évvel a Titanic tragédiája előtt, amiben megjósolta a hajó elsüllyedését. Méghozzá ugyanolyan eseményekkel és cselekménnyel. Ez az írás, akkoriban szinte senki figyelmét nem keltette fel. A legijesztőbb rész az egészben az, hogy később ez a pasas meghalt. Méghozzá a Titanic egyik utasaként. Ilyen amikor az ember megjósolja a saját halálát?
Aztán volt egy könyv, aminek a címe "Hiábavalóság" ("Futility") volt. Morgen Robertson írta 1898-ban, vagyis 14 évvel a Titanic katasztrófa előtt. A történet egy hatalmas óceánjáróról szólt, amit Titánnak hívtak ( nagy a névbeli hasonlóság) és a könyvben elsüllyeszthetetlennek tartották az emberek (akárcsak a Titanicot). íjesztő hasonlóság még, hogy a könyvbéli hajó Southampton-ból indult és az Atlanti-óceánon jéghegynek ütközött és 2500 ember fulladt meg a fedélzetén... Hátborzongató, hogy 14 évvel a katasztrófa előtt valaki megírta szinte ugyanezt a tragédiát.
A hajó tulajdonképpen az amerika iparmágnás J.P. Morgan tulajdona volt, aki szintén a hajón utazott volna, de néhány perccel a hajó indulása előtt meggondolta magát és leszállt róla...hogy miért döntött így, máig nem tudjuk.
Érdekesség még, hogy a Titanic legelső tervét egy szalvétára rajzolta le a White Star Line akkori elnöke, J. Bruce Ismay ( aki szintén a hajón utazott, de sikerült megmenekülnie, és így 1500 embert hagyott maga mögött meghalni).
Egyetlen pozitívuma a katasztrófának, hogy megreformálta a hajózás biztonsági előírásait és  meghonosította az S.O.S. jelzés használatát a bajban. Továbbá, hogy megihlette James Cameront, aki ennek hatására megírta az 1997-es Titanic című romantikus-dráma forgatókönyvét.

Ha visszerepülhetnék az időben - minden következmény nélkül - és ott lehetnék a Titanic kihajózásának napján, gondolkodás nélkül felszállnék rá. Akkor is, ha végzetes hibát követnék el és az életembe kerülne, tudom, hogy a valóság sokban különbözik a filmtől...de ez a tragédia egy olyan történelmi pillanat volt, amit a világ sosem fog elfelejteni. És igen, szörnyű lehetett átélni, de ez mégis a maga módján gyönyörű és megismételhetetlen történet a sors iróniájának tollából...egy olyan tökéletes alkotásról, amit az Atlanti-óceán sem volt hajlandó szó nélkül tűrni, így hát elragadta, kisajátította magának, hogy a saját részeként, az "óceán szíveként" éljen tovább a történelemben.